‪Saint George Chapel‬
‪كنائس وكاتدرائيات‬ • ‪مواقع دينية‬ • ‪مواقع تاريخية‬
طالع المزيد
المنطقة
العنوان

4.0
8 تعليقات
ممتاز
‪3‬
جيد جدًا
‪3‬
متوسط
‪1‬
سيئ
‪1‬
سيئ جدًا
‪0‬

Tunde G
‪Debrecen‬, المجر1,598 مساهمة
‪يونيو 2020‬
‪Érdekes ennek a nemrég megtalált kápolnának a története. (nemrég, csak a múltjához képest, hiszen 1957-ben volt a feltárás).
A középkori oklevelekben többször említett kápolna szentélye patkóalakú volt. Az oszloplábazatok és sarokleveleik az első okleveles építésnél korábbi építésre utalnak, az építés korát a kutatók a 13. század első harmadában vélik lehetségesnek.
A kapuzat küszöbkövén bevésett latin nyelvű felirat került elő a következő szöveggel: IN LIMIE NO SEDETO, helyes olvasata: „in limine non sedeto”, azaz: a küszöbre ne üljetek. A figyelmeztetés a Szent György-napi búcsúra idesereglőknek szólt.
A 13. századi kápolna feltárása után a kápolna alatt egy korábbi építményt is találtak. Ez egy körtemplom (rotunda) volt, szintén patkó alakú szentéllyel. Erről a körtemplomról csak az 1109-1112 között írt Szent Imre-legenda emlékezik meg. A 13. századi kápolna tehát átvette elődjének titulusát, hiszen nem kétséges, hogy keresztény templom volt a korábbi is.‬
كُتب بتاريخ 28 يوليو 2020
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

pontan420
‪Ikeda‬, اليابان6,734 مساهمة
‪أغسطس 2019‬
‪インフォメーションでもらった地図で探しても場所がわからず、地元の方に教えていただきました。細い道に入って、低い位置にあるドームが礼拝堂で、ユニークな構造でした。‬
كُتب بتاريخ 3 أبريل 2020
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

windytravel79
بودابست, المجر1,339 مساهمة
بمفردك • ‪مايو 2019‬
‪A kápolna romjai a katedrális mögött vannak, egyénileg nem látogatható. Laikus nézelődő észre sem veszi, mert állagmegóvás céljából a romok be vannak fedve. Az Érseki Palota Szentháromság jegyével együtt látogatható. Ami igazán érdekessé teszi, az az idegenvezető hozzáadott értéke, a kápolna történetével, a romok felfedezésének körülményeivel.‬
كُتب بتاريخ 20 مايو 2019
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

ryuskywalker
سيول, كوريا الجنوبية1,361 مساهمة
‪يونيو 2016‬
‪11세기에 지어진 성 조지 예배당.
1957년 유적지가 우연히 발견된 이후 지금과 같은 형태로 복원되었다고 한다.
성 조지의 유해가 안치되어있는 곳.‬
كُتب بتاريخ 20 يونيو 2016
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

Guilherme Petrucci
ساو باولو, SP219 مساهمة
الأصدقاء • ‪نوفمبر 2014‬
‪Muito interessante de se ver, afinal de contas, trata-se de uma estrutura com mais de 1000 anos! Arquitetura da capela em sintonia com a arquitetura da cidade como um todo.‬
كُتب بتاريخ 29 سبتمبر 2015
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

RomaGroma
موسكو, روسيا622 مساهمة
‪أغسطس 2015‬
‪Капэлла святого Дьёрдя, как именуется в Венгрии святой Георгий, представляет собой довольно традиционный образец сакральной архитектуры‬
كُتب بتاريخ 22 سبتمبر 2015
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

Rachele F
29 مساهمة
زوجان • ‪أغسطس 2015‬
‪La cappella non è una cappella, ma quello che ne rimane, delle rovine accatastate. Se siete archeologi appassionati magari vi troverete qualcosa di interessante, se no lasciate perdere, non ne vale la pena. ‬
كُتب بتاريخ 19 أغسطس 2015
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.

journeymaid48
‪Fairport‬, نيويورك1,084 مساهمة
العائلة • ‪يوليو 2015‬
‪St, George Chapel is unique. It was rediscovered by accident in 1957 when a student jumped from a second story window in his room and the earth caved in to reveal the chapel ruins. This is the chapel where the head of St. George was kept. This relic gave the chapel its name. It was here that St. Imre, son of St. Stephen I King of Hungary, swore a vow to remain faithful to his wife ( the vow of chastity often cited). There is an unusual inscription in Latin telling people not to sit on the threshold. Only a portion of the 11th century chapel remains.‬
كُتب بتاريخ 2 أغسطس 2015
يعبر هذا التعليق عن الرأي الشخصي لأحد أعضاء Tripadvisor ولا يعبر عن رأي شركة Tripadvisor LLC. يجري Tripadvisor عمليات تحقق حول التعليقات.
هل هذا إدراج منشأتك على Tripadvisor؟
هل تمتلك أو تدير هذه المنشأة؟ اطلب إدراجك مجانًا للرد على التعليقات وتحديث ملفك التعريفي والمزيد.
اطلب إدراجك

تعليقات حول ‪Saint George Chapel‬ - ‪Veszprem‬, المجر - Tripadvisor